Baráti Kör Újrónafőért Egyesület

 

 

 

 

 

     

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
     
Antológia

Mosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás, és a Baráti Kör Újrónafőért Egyesület kiadásában  irodalmi  antológia jelent meg Merített Örökség címmel.

Antológia első bemutatójára 2007. október 12. -én  Újrónafőn került sor, ahol az alkotók felolvasó est keretén belül mutatták be alkotásaikat a közönségnek.

 

 

 

 

A szerkesztő ajánlása az Antológiához

 

 

 

Mi is ez az antológia? Válogatott irodalmi alkotások gyűjteménye?   Egy térségen belül az írók és írogatók vegyes megjelenése? Közösségi tett, egy közösség közös fellépése? Tanúság az írás öröméről? 

Kicsit mindegyik, de főleg az utolsó kettő. Igen, ez az antológia összehozott egy kis közösséget, amely képviseli ennek a térségnek tágabb közösségét, tanúskodik az írás öröméről, felszabadító hatásáról a legkülönbözőbb élethelyzetekből, kulturális háttérből jövő emberek által akik életkor szerint is nagyon különböznek. Vannak, akik már életük delén túljutva fognak tollat, hogy papírra vessék gondolataikat, érzéseiket, egy-egy pontos megfigyelést amit az életből ellestek. Vannak, akiknek a háta mögött több kötet, több megjelenés, irodalmi elismerések vannak. Vannak, akik irodalmilag iskolázottabbak, vannak egyszerű szavaikat papírra vető emberek. Nők és férfiak, fiatalok és idősek, középkorosztály képviselői. A mi kis közösségünk képviselői akik szorosabban véve azt a tizenhárom helységet képviselik ahol élnek. Szólnak azoknak és azok helyett is akik között élnek, mindannyiónknak, mindannyiónkért.

Mikor a Baráti Kör Újrónafőért egyesületben felmerült ez az ötlet, hogy össze kellene hozni a környékben író embereket egy kötetben, voltak kétségeink a megvalósíthatóságot illetően. Vajon nem robban-e szét ez a vegyes társaság, vajon hogyan tolerálják egymást az érzékeny, kisebb-nagyobb ambíciókkal megáldott és kisebb-nagyobb tehetséggel bíró emberek. Számunkra is meglepetés volt az első találkozás, amikor eldőlt, hogy elindítjuk ezt a munkát.  Mert a kis közösség egyhangúlag szavazott a kiadás mellett, tudva és elfogadva, hogy szigorúan irodalmi szemmel nézve vegyes lehet a színvonal. Megszavaztuk, hogy elfogadjuk egymást, felvállaljuk a közös megjelenést, publikációhoz segítve olyanokat is, akiknek ebben talán soha nem lenne részük. Jelképes volt ez a szavazás és megjelölte egyben a kiadandó antológia célját is: tanúskodni a közösségről, a különbözőségek elfogadásáról, egymás mellett létezéséről. Ez a nagyon változatos anyag  a szélesebben vett kultúránknak, közösségünk lelkének  része. Mit mondhatunk annak a nyolcvanadik évén túl levő bácsinak az írásairól, aki már  fiatalon a hadifogság lágereiből cipője talpában hozta ki a verseit amelyekkel bátorította a társait? És mit mondhatunk a többiekről is, fiatalokról, idősebbekről, akik belső indításból fognak tollat az írás örömével és lelket gyógyító hatásával?

Meg kell említeni a szorosabban vett irodalmárokat is akiknek nagy a felelősségük saját tehetségüket hordozva, mert korunk értékvesztő idejében az írástudóknak hatalmasabb a felelőssége mint esetleg szerencsésebb korszakokban. Ők is bátran táplálkozhatnak a többi írásban fellelhető, megnyilatkozó lélekből, ha van elég alázat bennük és figyelem  közösségük lelkének megérzésére, befogadására.

A szerkesztőség, és ugyanakkor alkotók  nevében ezzel a kis ajánlással és gondolatokkal bocsátom útjára ezt az antológiát, remélve, hogy az olvasók is megszeretik és befogadják, mint ahogy mi  is szeretettel készítettük.

 

 

 

Szekeres Mária

a Baráti Kör Újrónafőért egyesület  titkára, alkotó és szerkesztő

 

    / Képre klikkelve megtekinthetők a bemutatón készült fényképek /

 

     

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!